ProZ.com translation contests »
11th ProZ.com translation contest: "Contemporary society" » Spanish to Hungarian » Entry by Eva Cravero (X)


Source text in Spanish

Translation by Eva Cravero (X) (#13990)

Mil veces lo he pensado y algunas veces lo he dicho ya: no hay que temer la uniformidad y la monotonía. La pasmosa facilidad de comunicaciones, los ferrocarriles, el telégrafo y el teléfono, que llevan a escape mercancías y personas de un extremo a otro de la tierra, y que transmiten y comunican el pensamiento y la palabra con la rapidez del rayo, no logran aún, ni lograrán nunca, identificarnos, desteñirnos, digámoslo así, y hacer que perdamos el sello característico de casta, lengua, nación y tribu que cada cual tiene. Se diría que para precavernos contra el roce, que pudiera limar y pulir las diferencias, nos armamos instintivamente de una virtud conservadora de lo castizo que persiste en el fondo, aunque superficialmente desaparezca.

Lo que llaman ahora high-life, o dígase aquella parte de la sociedad más rica, elegante y empingorotada, nos parece que debe ser cosmopolita, y sin embargo no lo es. Hombres y mujeres hablan en francés tan bien y a veces mejor que en español. Algunos chapurrean además la lengua inglesa y hasta la alemana. Cuando leen algo leen libros extranjeros porque de los indígenas se aburren, sin que nos empeñemos en dilucidar aquí si con razón o sin ella. Los caballeros, como no carezcan de metales preciosos o de los signos que los representan, se hacen traer de Londres trajes, caballos y coches, y las señoras se hacen traer de París vestidos y tocados. La cocina francesa hace que la española se olvide o se pervierta. Y por último, la costumbre del veraneo rara vez lleva a sus castillos y quintas a nuestros elegantes de ambos sexos, sino se los lleva a Francia, a Suiza, a Inglaterra, o a más hiperbóreas regiones. Cuando la guita es corta y no puede esparciarse el cimbel, debe volar por lo menos hasta Biarritz.

Pues bien: con todo eso, y a pesar de todo eso, nuestra high-life sigue siendo tan española como en lo antiguo, y no necesita el autor de comedias y de novelas, a fin de conservar el color local y nacional de sus personajes, buscarlos bajo las ínfimas capas sociales, o ir por ellos a las Batuecas o a los más esquivos, alpestres y recónditos lugares.
Már ezerszer gondolkodtam rajta és néhányszor ki is jelentettem: nem kell félni az egyformaságtól és az egyhangúságtól. Bár a vasút, a távíró és a telefon a kommunikációt bámulatosan megkönnyítve egykettőre eljuttatja az árucikkeket és az embereket földgolyó egyik távoli pontjáról a másikra, és a gondolatokat és a szavakat is villámgyorsan továbbítja és átadja, mégsem sikerült és nem is sikerülhet soha, hogy egyarcúvá formáljon, és hogy úgy mondjam, kifakítson bennünket és elveszítsük a mindenkit egyedivé tévő társadalmi, nyelvi, nemzeti és családi jellegzetességeinket. Úgy fejezném ki, hogy e folyamatos koptatás ellen, amely a különbségeket lereszeli és lecsiszolja ösztönösen a hagyomány megtartó erényével vértezzük fel magunkat, amely dolgok legmélyén változatlanul tovább él, bár a felületes szemlélő számára úgy tűnik, mintha már nem is létezne.

Amit mostanság úri társaságnak hívnak, vagyis a társadalom leggazdagabb, legelőkelőbb és legfennhéjázóbb része, bár számunkra bizonyára kozmopolitának tűnik, valójában mégsem az. Ezek a férfiak és nők igen jól beszélnek franciául, néha még jobban is, mint spanyolul. Néhányuk ezen felül az angol nyelvet is töri, sőt még a németet is. Ha olvasnak valamit, akkor külföldi könyveket vesznek a kezükbe, mert a hazait unják, most ne firtassuk, hogy okkal vagy ok nélkül. Az urak, nem szűkölködvén anyagi eszközökben vagy ezek látható jeleiben, Londonból hozatnak maguknak öltönyt, lovat és autót és a hölgyek ruhát és más cicomát. A francia konyha hatására a spanyol feledésbe megy vagy elveszíti jellegzetes ízeit. És végezetül nyaranta egyik nem előkelő képviselői sem túl gyakran pihennek saját kastélyaikban és udvarházaikban, annál inkább utaznak Franciaországba, Svájcba, Angliába vagy más északi országok tájaira. Ha kevés a pénz, akkor is legalábbis Biarritzig kell elrepülni és ott rázni a rongyot.

Nos tehát, mindezzel együtt, vagy mindezek ellenére a mi úri társaságunk továbbra is éppen annyira spanyol, mint régen volt és nincsen arra szükség, hogy a vígjátékok és regények szerzői a sajátos helyi és nemzeti színezet megtalálásához alakjaikat a legalacsonyabb társadalmi rétegekből merítsék vagy a batuecasi völgyekben vagy a legeldugottabb, alpesi, rejtett zugokban eredjenek a nyomukba.



Discuss this entry