Au jour fixé, l'appartement du comte Ulric de Rouvres était préparé. Ulric y donna rendez-vous pour le soir même à trois des plus célèbres médecins de Paris. Puis il courut chercher Rosette.
Elle venait de mourir depuis une heure. Ulric revint à son nouveau logement, où il trouva son ancien ami Tristan, qu'il avait fait appeler, et qui l'attendait avec les trois médecins.
—Vous pouvez vous retirer, messieurs, dit Ulric à ceux-ci. La personne pour laquelle je désirais vous consulter n'existe plus.
Tristan, resté seul avec le comte Ulric, n'essaya pas de calmer sa douleur, mais il s'y associa fraternellement. Ce fut lui qui dirigea les splendides obsèques qu'on fit à Rosette, au grand étonnement de tout l'hôpital. Il racheta les objets que la jeune fille avait emportés avec elle, et qui, après sa mort, étaient devenus la propriété de l'administration. Parmi ces objets se trouvait la petite robe bleue, la seule qui restât à la pauvre défunte. Par ses soins aussi, l'ancien mobilier d'Ulric, quand il demeurait avec Rosette, fut transporté dans une pièce de son nouvel appartement.
Ce fut peu de jours après qu'Ulric, décidé à mourir, partait pour l'Angleterre.
Tels étaient les antécédents de ce personnage au moment où il entrait dans les salons du café de Foy.
L'arrivée d'Ulric causa un grand mouvement dans l'assemblée. Les hommes se levèrent et lui adressèrent le salut courtois des gens du monde. Quant aux femmes, elles tinrent effrontément pendant cinq minutes le comte de Rouvres presque embarrassé sous la batterie de leurs regards, curieux jusqu'à l'indiscrétion.
—Allons, mon cher trépassé, dit Tristan en faisant asseoir Ulric à la place qui lui avait été réservée auprès de Fanny, signalez par un toast votre rentrée dans le monde des vivants. Madame, ajouta Tristan en désignant Fanny, immobile sous son masque, madame vous fera raison. Et vous, dit-il tout bas à l'oreille de la jeune femme, n'oubliez pas ce que je vous ai recommandé.
Ulric prit un grand verre rempli jusqu'au bord et s'écria:
—Je bois....
—N'oubliez pas que les toasts politiques sont interdits, lui cria Tristan.
—Je bois à la Mort, dit Ulric en portant le verre à ses lèvres, après avoir salué sa voisine masquée.
—Et moi, répondit Fanny en buvant à son tour... je bois à la jeunesse, à l'amour. Et comme un éclair qui déchire un nuage, un sourire de flamme s'alluma sous son masque de velours. | A kijelölt napon Ulric de Rouvres gróf apartmanja készen állt. Még aznap estére ide rendelte Párizs három leghíresebb orvosát. Ezután elrohant Rosette-ért. Rosette egy órája halott volt. Ulric visszatért lakásába, a három orvossal régi barátja, Tristan várta ott, akit hívatott. - Távozhatnak, uraim - mondta Ulric az orvosoknak. Az, aki miatt konzultáni kívántam Önökkel, már nincs közöttünk. Amikor Tristan egyedül maradt Ulric gróffal, meg sem próbálta enyhíteni fájdalmát, inkább testvérileg részt vett benne. Ő intézte Rosette pompás temetését, ami a kórházban mindenkit meglepett. Megvásárolta a lány magával hozott ingóságait, melyek halála után az igazgatóság tulajdonába kerültek. Az ingóságok között volt a rövid kék ruha is, a szegény elhunyt egyetlen megmaradt tulajdona. És Tristan volt az, aki Ulricnak a Rosette-el való együttéléséből megmaradt bútorait átszállíttatta az új lakás egyik szobájába. Mindez néhány nappal azután történt, hogy Ulric, aki elhatározta, hogy meghal, Angliába utazott. Ezek voltak tehát történetünk szereplője életének előzményei abban a pillanatban, amikor belépett a Foy kávéház szalonjába. Ulric érkezése megbolygatta a társaságot. A férfiak felálltak és világfiak módjára, udvariasan üdvözölték. A hölgyek, akik kíváncsisága az indiszkréciót súrolta, perceken át mustrálták a tekintetek kereszttüzében már-már zavarban levő de Rouvres grófot . - Nos, kedves néhai barátom, - szólította meg Tristan Ulricot, miközben Fanny mellett a számára fenntartott hellyel kínálta,- mondjon pohárköszöntőt visszatérésére az élők sorába. A hölgy - tette hozzá Tristan, az álarca alatt mozdulatlan Fanny felé mutatva, - a hölgy Önnel fog tartani. És Ön - suttogta a fiatal nő fülébe - ne feledje, amit a lelkére kötöttem. Ulric csordulásig töltött egy nagy poharat és felkiáltott: - Emelem poharam… - Ne feledje, hogy a politika pohárköszöntők tilosak - kiáltotta Tristan. - Emelem poharam a Halálra - szólt Ulrik és álarcos szomszédja felé intve ajkához emelte a poharat. - És én - felelte Fanny, és szintén ajkához emelte a poharat… én iszom az ifjúságra, a szerelemre. És mint a felhőt felszakító villám, szikrázó mosoly villant fel bársony álarca alatt. |